Viharos, hideg este volt. Naxxramas lebegő építményének árnyéka hideg, kékes fénnyel vetült az alant lévő, szintén fagyos tájra. A társaság nagyrésze már fáradt volt kissé, a pár nappal ezelőtt lezajlott csata kissé hosszúra nyúlt küzdelmeitől, de mindenki megelégedéssel gondolt rá, hogy az alsó szint összes szobája, csarnoka, terme már megtisztult a förtelemtől. Már tudták mire számítsanak. A krónikák már leírták a fagyos rettenetet, mely csak szolgája a Lich King csatlósának Kel'thuzadnak. Miután beléptek, a sárkány azonnal manifesztálódótt. Legbátrabb harcosuk kinek a feladata az volt hogy magára vonja a sárkány figyelmét azonnal rárontott és pajzsa egyetlen lendítésével úgy vágta arcon a bestiát hogy az minden dühét ráfordította. A többi harcos sem tétlenkedett. A legjobbak voltak, és semmi sem állhatta útjukat, talán csak az a rettenetes hideg ami körülvette a sárkány egészét. A harc folyamán folyamatosan ez vette őket körül. A dög többszőr fölrepült, hogy azonnali halált okozó fagyos lehelletével lecsapjon, de mindannyiszor sikerült a csapatnak elkerülni ezt. Hátul a gyógyítók már erejük utolsó lehelletével tartották életben a csapatot. Végül összesített erővel sikerült legyőzni. Nem sokat vártak, mentek is tovább. A következő teremben ott állt maga a Kel'thuzad. Amint rárontott a csapat, szolgák özönlötték el a termet, melyek a csapatra rontottak. Ezek nem igazán okoztak semmilyen nehézséget a már igen tapsztalt hősöknek. Ezután már csak maga Kel'thuzad állt előttük, de őt már nem igazán volt nehéz elintézni. Szánalmas kísérlete arra, hogy szolgákat hív még segítségül, kudarcba fulladt. A harc végeztével mindenki elégedetten vette tudomásul a tényt, a gonosz elűzetett erről a helyről. Egyenlőre.......